Válságüzenetek: miket (nem) tanultunk meg a koronavírustól?

Az összes nehézségével együtt egy válságnak mindig vannak üzenetei mind az egyén, mind a társadalom számára. Rámutat valamire, vagy valamikre, amik nem működtek, és nem javítottuk meg; vagy működtek és nem értékeltük. Ebben az adásban a – talán már lecsengőben lévő – koronavírus válság üzeneteit próbáltuk listába szedni. Talán, amikor néhány évszázad múlva történészek visszanéznek a mostani világunkra, azt fogják mondani, hogy a koronavírus válság fordulópont volt az emberiség történetében. Talán nem. Innen még nehéz megmondani. Az viszont egészen bizonyos, hogy a koronavírusban két ökológiai közgazdász akkor is talál üzeneteket a társadalmunk és gazdaságunk megváltoztatásának szükségességéről, ha azok önerősítő torzításnak is tűnnek. A Zöld Egyenlőség két szerkesztő-műsorvezetője, Gébert Judit és Köves Alexandra szedik pontokba a koronavírus lehetséges tanulságait. „Az okos a más kárán tanul, a buta a magáén” – tartja a mondás. Ebben a népi bölcsességben benne van az emberiség hite abban, hogy ha valami kár ér, vagy nehézséged támad, akkor abból levonod a megfelelő következtetést, és utána már valahogyan másként csinálod a dolgaidat. Míg az emberek nagy része úgy érzi, hogy visszatérünk a „normális kerékvágásba” (bármit is jelentsen a normális ebben a kontextusban) anélkül, hogy akármin is változtatnánk, hosszabb távon talán a megtapasztaltak beépülnek a gondolkodásunkba. Ebben az adásban a Zöld Egyenlőség két szerkesztő-műsorvezetője, Gébert Judit és Köves Alexandra tíz pontba szedte a koronavírus lehetséges tanulságait: A görbék hónapokon át tartó tanulmányozása során talán megértettük, hogy az exponenciális görbék inflexiós pontjától kezdve az események nagyon gyorsak. A korlátozások közepette talán azt is megértettük, hogy az emberiség működése még akkor is korlátok között működik, ha a kapitalizmus megpróbálja elhitetni velünk az ellentétét. A korlátokon belül kell megoldanunk mindenki jóllétét, és a válság alatt volt időnk elgondolkozni arról, hogy vajon nekünk személy szerint mi is az a jóllét. A válság megmutatta, hogy a munka körül érdemes kiigazítani az elképzeléseinket: kinek a munkája fontos, nekünk mi a fontos benne, a háztartási munka is munka, a gyereknevelés meg pláne. Ja, és nem csak akkor tudunk dolgozni, ha lehúztuk a beléptető kártyát egy sivár irodaházban. A koronavírus alatt újraértelmezhettük a kapcsolatainkat és azt, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva. Rájöhettünk, hogy a sokféleség az ellenállóképesség kulcsa: az egyéni rezilienciának is szüksége van több lábon állásra, globális szinten pedig végre értelmezhetetlenné váltak a hatalmas egybefüggő ellátási rendszerek. A válság egy másik témája a szolidaritás volt: azokkal, akik értünk dolgoztak nap, mint nap és azokkal, akik nem tudtak dolgozni. Arra is rájöhettünk, hogy a dolgok nem (csak) rajtunk múlnak. Hihetetlen bonyolult rendszerektől függünk, így bárki próbálja nekünk bemesélni, hogy a saját boldogságunk csak a mi kezünkben van, egyszerűen hazudik. Így aztán a régóta teljesen rosszul értelmezett szabadságunk helyett, a legtöbb, amink lehet, az autonómiánk. És pont azt pedig nem adják nekünk olcsón. Nem lennénk ökológiai közgazdászok, ha a válságba utolsó üzeneteként nem azt látnánk bele, hogy a teljes rendszert kell megváltoztatni, és nem a kiszabadult szellemeket visszaszuszakolni a palackba, mert azt a palackot már legalább ismerjük.